top of page

Jessy J - Hot Sauce


Vagányság. Ez volt az első szó, ami eszembe jutott, amikor kibontottam Jessy J legújabb cd-jét. És hogy miért? Adott egy csinos hölgy, aki még szaxofonozni is tud, ugyanakkor persze kérdés, hogy egy nőnek mennyire illik vagánynak lennie.


De kezdjük egy kis bemutatással: az elmúlt évek egyik komoly, fiatal felfedezettje zongoristaként kezdte a pályafutását, de a sikerek ellenére maradt mégis a szaxofonnál. Ez jó döntésnek bizonyult, később ugyanis együtt dolgozott Michael Bublé-val, a The Temptations-el, Michael Boltonnal, illetve tagja volt Henry Mancini zenekarának, egyszóval az út egyenes volt és ahogy az lenni szokott, idővel következett a szóló karrier.

A művésznő harmadik lemeze egy némileg sablonos smooth jazz-el indul (Remember the Night), amit gyorsan feledtet a következő, slágergyanús szerzemény a "Rio Grande". A lemez címadó dala(Hot Sauce) pedig még "slágeresebb"-nek tűnik, egyértelműen a lemez erősebb dalai közé tartozik, a szaxofon pedig nagyon jól szól. A folytatásban(Rainbow Gold) feltűnik két ikon, Joe Sample és Harvey Mason, azonban kár, hogy Jessy énekel is a dalban, ez némileg ront az összhatáson. A "Till You Make Up Your Mind" kissé latinos hangulata egy lassúbb ballada, hiszen tudjuk egy smooth jazz lemezre ilyen is kell. A "Meant to Be" nem mozgat meg, hiszen hiányolom a komolyabb mondanivalót a szólóból, ez a hiányosság egyébként több dalnál is érezhető. A következő dal egy kellemes, bossa-s lüktetésű szerzemény, ahol Jessy szintén énekel, viszont itt sokkal stílusosabban és kellemesebben teszi ezt, ezután maradunk a balladisztikus hangulatnál, előkerül a szoprán szaxofon is a "Leave Right Now"-ban.

A lemeznek ezen a pontján történik valami érdekes, ugyanis egy énekes verzióban hallhatjuk a klasszikus jazz standardet, az "In a Sentimental Mood"-ot, ami véleményem szerint igen jól sikerült, a zárásban(Last Night) pedig Joe Sample-t és Ray Parker Jr.-t hallhatjuk vendégszerepelni, a dal témája pedig meglepetésemre kissé "Michael Breckeres", bizonyára a művésznőre is hatással volt a valaha élt egyik legnagyobb szaxofonos munkássága.

Ha lemez egészét nézzük a "szósz" néhol pont jóra sikerült, néhol pedig akadt "nyersebb" falat is az ételben, emiatt remélem, hogy legközelebb egy kicsit kreatívabb és ízesebb lemezt kapunk majd a művésznőtől.

Hallgass bele a lemezbe itt:

Keresés tag-ek alapján:
Legfrissebb cikk:
További bejegyzések:
Archívum:
bottom of page