Cindy Bradley - Unscripted



Ezúttal Cindy Bradleyt mutatom be a tisztelt olvasónak. Ennek több apropója is van: egyfelől ritkán beszélhetünk női trombitaművészről, akinek szólókarrierje van, másfelől pedig a szóban forgó karrier felívelésének bizonyítéka a Billboard Jazz listáján való kiváló szereplés. A művésznőnek a jelenlegi a 4. szólólemeze, ami figyelemreméltó, azonban sikerült engem egyből összezavarnia, kapásból az elején. A CD borítója kapcsán ugyanis azt hittem, hogy valami rocklemez került a kezembe, de szerencsére a hallgatás megnyugtatott. Persze nem teljesen.


Egy némileg furcsa és eklektikus intro után a már említett jazz listákon kiválóan "Massive Transit" hallható, ami egy igen konszolidált és egyszerű sláger a smooth jazz és a lounge határvonalain egyensúlyozva. Utóbbi stílusra több "bizonyítékot" is találok és nemcsak a dalok között hallható, átvezető "interlude"-okban, hanem egyből a folytatásban, a "Footprints"-ben is, aminek a címe ismerős lehet számunkra. A "You Don't Know What Love Is" pedig Chris Botti játékát juttatja eszembe, továbbra is maradva az elektronikusabb stílusnál, a "Lifted" lüktetése viszont feloldja ezt és külön pozitívum, hogy a művésznő kicsit előbújik a "dalok mögül", megmutatva felkészültségét és technikai tudását. A "New Day" dallamáról Grover Washington Jr., Bordertown című dala jutott eszembe, ami ebben a nagyvárosi stílusban nem véletlen, egy újabb "interlude" után (melyben félreérthetetlen jelzést kaptunk, hogy ez a műfaj alapvetően igenis rádiós műfaj) a "Deja Blue" című dal kevésbé szerencsés szóvicce egy ennél jobb dalt takar egy jó szaxofonszólóval és a 90-es évek, US3-re emlékeztető zongorabetétjével fűszerezve. És ha szóba került a 90-es évek, akkor ne hagyjuk ki az 1970-80-as évek évek zenéjét és a Tower of Powert sem, ami kétségtelenül sok-sok zenész - különösen fúvós - számára nyújtott inspirációt, ebbe a gondolatmenetbe illeszkedik a "Pink Slip". Az "Inevitable" balladisztikus hangvétele számomra inkább a jelent szimbolizálja és nem tűnik ki az előbb elhangzottak közül, a záródalon (One Moment More) pedig a vizuális élmények megörökítését érzem, kissé filmzenés karakterrel.


Összefoglalva, egy kompakt, könnyen emészthető anyagot hallgattam, ami egy szép munka eredménye. A producernek és Cindy Bradleynek sikerült megtalálnia a "rést" és bejutni a "kiváltságosok" közé, igaz számomra nem egy nagy robbantással, ami remélem jobban kiteljesedik majd a jövőben. A dalok pedig szemléletes visszatekintései annak, hogy egy művész a szólókarrierje szempontjából milyen fontos inspirációkat kapott és milyen zenéken nőtt fel, hiszen minden újban ottvan valahol a múlt és persze a jelen is.

Hallgass bele a lemezbe itt:

Keresés tag-ek alapján:
Legfrissebb cikk:
További bejegyzések:
Archívum:

ZOLBERT SPONSORED BY

hertz-logo-2018-v2_small.png

WEBSITE IS POWERED BY

© Zolbert - 2020 All rights reserved.