Paul McCartney - Kisses on the Bottom
Paul McCartney. Azt hiszem, nagyon kevés ember van a világon, akinek nem mond semmit ez a név. És ha esetleg megkérdezi a kedves olvasó: tényleg arról a Paul McCartney-ról van-e szó akkor a válaszom: igen.
De hogyan is kerül ide a beat korszak talán legfontosabb csapatának egyik meghatározó figurája a Jazzma.hu hasábjaira? Nos, a korábbiakban említett divathullám, nevezetesen a híres zenészek/közéleti szereplők "kötelező" jazzlemeze kategóriában érdekelt most a brit művész.
A "kötelezőség" az én kreativitásomra is hatással van, jelen esetben - a deluxe verzióban - kiadott 16 dal valahogy nem fogott meg. Pedig a recept egyszerű és nagyszerű is lehetne, azonban a "főzetből" több komponens is hiányzik. McCartney vett egy pár kiló ismert és kevésbé ismert jazz standerdet, valamint némi saját szerzeményt (My Valentine, Only Our Hearts) és minimális jazz-áthangszereléssel oldotta meg ezt a feladatot. Apropó hangszerelések, a dalok hasonlósága komolyan gondolkodóba ejtett, ugyanis ezzel a döntéssel a lemez a kellemes háttérzene kategóriába kormányozta magát. A néhol tudatos, "Chet Baker"-es hatás ugyan nem maradt el, de mégsem sikerült akkorát "domborítani", mint az amerikai trombitás-énekesnek. Valamint egy igazán jó jazzlemezhez nem ártott volna 1-2 igazi saját popsláger (Ebony And Ivory, Maybe I'm Amazed) vagy a Beatles-korszakból egy a "Hey Jude" vagy "Eleanor Rigby", ami a 90-es években többen is sikerrel feldolgoztak.
Persze az is lehet, hogy velem van a baj, mert a beat korszak megértéséhez talán túl fiatal vagyok, mindenesetre a strigulát behúzhatjuk Paul McCartney neve mellé is a "popular vocal jazz" kategóriába, ez a legtöbb, amit jelen esetben elmondhatok.
Hallgass bele a lemezbe itt:
