Kirk Whalum - Romance Language
Egy valódi "remake"-ről lesz ma szó, azonban mégis többről. Jelen korunk egyik legnépszerűbb szaxofonosának Kirk Whalum-nak legújabb lemeze, John Coltrane és Johnny Hartman 1963-ban megjelent lemezének újragondolása, mindezt a romantika szárnyain, ami talán nem volt meglepő Coltrane ezen időszakában és Whalum jelenlegi alkotói időszakában sem hat idegennek.
És hogy miért Coltrane? Azt hiszem, hogy aki egyszer szaxofonozásra adja a fejét, annak egészen biztosan hatással van a játékára/gondolkodására Coltrane játékmódja. Ez Whalum esetében sem volt másként, azonban érdekes, hogy az érettebb időszakában foglalkozik a 60-as évek jazzével. A másik érdekesség pedig az a fajta reneszánsz, ami a jazz-standerdeket illeti: az utóbbi időben gyakran rákerül ismert jazz sztárok lemezeire 1-1 ismertebb darab, illetve a teljes mértékig a standardek köré épülő, koncepcionális lemezek sem ritkák. A Romance Language-re rátérve, a zenészek névsorát nézegetve nagy meglepetést nem találunk, a "Gospel According To Jazz" szériából megismert zenekar kíséri ezúttal is Whalumot, hallhatjuk a testvért Kevin Whalumot, akinek fantasztikus orgánuma betölti a dalok adta "tereket", de említhetnénk még Kevin Turnert és Michael "Nomad" Ripoll-t a gitáros szekcióból, valamint énekel a "papa", a 83 éves Hugh "Peanuts" Whalum is. Apropó gospel, jó érzékkel sikerült belecsempészni 1-2 stíluselemet, de ez csak emeli a hangzó anyag értékét és hitelességét.
A dalok természetesen "groove"-osítva vannak, azonban mindez nagyon kultúráltra sikerült, ez a megállapítás igaz általánosságban a hangszerelésekre is. Szerencsére pár izgalmas megoldás is rákerült a korongra: a "Lush Life"-ban John Stoddart Rhodes-játékát emelném ki, a tempótól kezdve pedig minden modernsége ellenére nagyon átjön az érzés, amit közvetít a dal, valamint említhetném az "Autumn Serenade"-et, ahol a Közel-Keletet idéző indítás már-már filmzenés világban csúcsosodik ki, az "I Wish I Wasn't" effektezett szaxofonját, ami egy egészen érdekes, poliritmikus R'n'B-dalban kap helyet, illetve az "I wanna know"-ban végre halljuk Kirk Whalumot fuvolán játszani.
Végezetül annyit, hogy pár évvel ezelőtt én sem gondoltam volna, de most már bizonyítható tény, hogy a "cover", mint eszköz/műfaj nagyon is része a mai zenének. Azt hiszem lehet így is újat mutatni és jelen lemeznél ugyan kissé visszafogottan, de mégis sikerült.
Hallgass bele a lemezbe itt:
