The Rippingtons - Built to Last


Manapság kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy 25 éve működik aktívan, értve ezalatt a koncertezést és a lemez megjelentetést egyaránt. Nos, a The Rippingtones ezen kevés csapat közé tartozik és jubileumot megünnepelve új lemezzel jöttek ki: a tavalyi "Cote d' Azur" után sikerült valami újat is belevinni a Rippingtones-os világba, valamint a CD bookletjéből kiderül, hogy új technikai megoldások is vezettek az új hangzások létrejöttéhez.


A címadó dal (Built To Last), egy átkötés is lehetne az előző lemezről, az akkori (és egyébként a zenekar stílusára sokszor jellemző) filmzenés hangulat öröklődött, ami azonban monumentálissá növi ki magát a dal végére köszönhetően az energikus gitárszólónak és a klasszikus zenekari hangzásnak. Az utóbbi elem az újdonságok közül, ami még ismétlődni fog, a lemez előnyére válva. Az "American Panorama"- ban - a zenekar atyja - Russ Freeman klasszikus gitáron játsza a témát, egyébként egy igen érdekes és kellemes hangulatot prezentálva. A "Fool's Gold" egy némileg komorabb hangvételű dal, a vonósok hangszerelése pedig kiváló. A "Hotel Deville" egy utazósabb világ, a hosszú út egy megállójának rövid pillanatát írja le. Majd a lemez slágerét hallható (Cougars & Gigolos), ami a jazzlistáktól függetlenül nekem mást jelent, mint slágert: egy igazi amerikai életérzést. Hamár utazás és amerika, akkor logikus, hogy a "Route 66" következik (persze nem az ismert standard, hanem saját szerzemény), itt viszont sajnos egy nagy hiba van, mégpedig a billentyű-fúvós használata. Egy olyan formációban, ahol megfordult az elmúlt 25 évben a smooth jazz szaxofonosok színe-java, nem hiteles egy ilyen technikai megoldást alkalmazni. Ezen szerencsére hamar túlteszem magam, az "In The Shadow Of Giants"-ben az érdekes és eltérő zenei textúrák különös egységet képeznek, ugyanez igaz a "Black Oak"-ra, ahol a szóló klasszikus gitár találkozik a klasszikus zenekari hangszereléssel. A "We Made A New World" hangulatában tényleg valami új születése van, különleges effektek teszik érdekessé a dalt, mindeközben átúszunk a "Monument/Monolith"-ba, ami tele van jobbnál jobb dallamokkal, majd egy különleges vendég gitárszólója csendül fel, Zakk Wylde, az ismert rockgitáros fejezi ki játékával azt az emberi fájdalmat, ami mindig megmutatja, mennyire egyedül vagyunk a világban. Az erős, monumentális hangulatot oldja fel a "Firefly" Jeff Kashiwa szaxofonjátékával (de jó élő fúvóst hallani), ezútán a címadó dal a "Built To Last" hallható klasszikus gitáron, némi vonós segédlettel. Ezzel azt is gondolhatnánk, hogy vége a lemeznek, ami már itt kerek és teljes (az 50. percben járok), de a zenekar és Russ Freeman meglep minket a fenti dalok (Fools Gold, Black Oak, Hotel Deville és a Built To Last) teljes klasszikus zenekari átírataival, amik igen jól sikerültek.


Jó látni és hallani, hogy nem a konvencionális utat követve, pusztán hagyatkozva a zenei megérzésekre készült el ez a hangzóanyag. Maga a lemez számomra egy üzenet és tanulságot hordoz: sose féljünk az újtól, mert az jót hozhat. A Rippingtones esetében remélhetőleg még 25, hasonló sikerekben gazdag évet.

Hallgass bele a lemezbe itt:

Keresés tag-ek alapján:
Legfrissebb cikk:
További bejegyzések:
Archívum:

ZOLBERT SPONSORED BY

hertz-logo-2018-v2_small.png

WEBSITE IS POWERED BY

© Zolbert - 2020 All rights reserved.