André Ward - Caution

April 1, 2013

Kérem legyen "óvatos" a kedves olvasó, ezen a hétvégén a tengeren túl B-vonalának újdonságaiból szemezgetek. (ezek a lemezek eljutottak a Billboard jazz listájára és felfelé lépkednek). Jelen esetben azonban a B-vonal kifejezés nem degradáló jellegű, hiszen André Ward legújabb lemezén vannak értékes momentumok.

 

A chicagoi illetőségű szaxofonos negyedik korongját hallgatva persze megértem, hogy miért nem sikerült eddig a nagyobb áttörés, a lemez hangszerelési megoldásai, valamint a megszólalás a 90- es éveket idézi, akkoriban kezdett elmozdulni a műfaj a pop zenei hangzás felé, azonban némileg kezdeti hangszerelési megoldások és hangszerek használatával.

 

Az első dal (Crossing the Border) ihletője érezhetően Grover Washington Jr., Ward finoman építi fel a nagy mesterre emlékeztető dallamvilágot szopránszaxofonnal, ami marad a következő dalban (Come on) is, azonban némileg modernebb, R'n'B-sebb alappal. Utóbbi vonal erősödik a "Dre's Funk"-ban, ami Jackem Joyner legújabb lemezét juttatja eszembe, majd egy énekes ballada (wedding song) következik (I will love you), mely nagy hullámot nem kelt. Ezután egy frappáns medley-t hallhatunk Marvin Gaye dalaiból (Got to give it up, I want you, What's going on), ami szintén nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, de ötletnek mindenképpen hatásos. A folytatásban egy tradicionálisabb és lassabb tempójú smooth jazz dalt hallhatunk (Night Flight), ahol előkerül a tenorszaxofon, hangulatában ez volt eddig a legmeggyőzőbb szerzemény. A címadó dalban (Caution) az irány marad, akárcsak a "Curiosity"-ben, ahol EWI-al játsza Ward a témát, vélhetően Everette Harp volt rá nagy hatással. A lemez vége pedig két vokális dalt tartogat még a hallgató számára: a "Do You Remember" Naomi Emanuel vendégszereplésével, amiről nekem egyből a Men In Black filmzenéje ugrott be, kísérteties a hasonlóság, végezetül pedig a "What If" Janice Dempsey-el, ami stílusában legkevésbé illik a fentiek sorába filmzenés világa miatt, azonban hangulatában mégis ez a legerősebb, a lemez előnyére válik.

 

Az eklektika győzött, összességében nem aratott osztatlan sikert André Ward lemeze nálam, de kétségtelenül van 1-2 ígéretes rész, melyet tematikusan és tudatosan használva egy erősebb és koncepciózusabb lemez születhetett volna.

 

Hallgass bele a lemezbe itt:

 

 

Please reload

Keresés tag-ek alapján: