Euge Groove - Got 2 Be Groovin

September 6, 2014

 

A tengerentúli smooth jazz élvonal egyik jeles képviselőjének lemezét mutatom most be, Euge Groove-nak 2000-ben jelent meg első szóló albuma, a jelenlegi kiadvány a kilencedik a sorban. Az amerikai szaxofonos - a nevéből következően - előszeretettel játszik a "groove" szóval, mely nem véletlen, a "Got 2 Be Groovin" ezúttal is hozza a könnyed, de lendületes alapokat és a jellegzetes hangzást tenor- és szopránszaxofonon.

 

 

Ennek tükrében a "Forever And A Day" témája hangzik el szopránon, a feltörekvő fuvolista, Althea Rene vendégszereplésével, majd a címadó "Got 2 Be Groovin'", melynek refrénje kissé sablonos, azonban verse és a dal vége kifejezetten jó, érdekes módon a szintén ezen a szintéren tevékenykedő Jeff Kashiwa-t juttattja eszembe.

A "Miss Bane" egy ballada egy igazán kellemes ballada, ezt váltja némileg borúsabb hangulatával a "Rain Down On Me", amiben a téma erős, a pozitívabb végkifejletben pedig Peter White gitárjátéka van Groove segítségére. A "Groovin' Up Hip Street" az érzelmesebb irányból indul, majd egy kissé unalmas kompozíció rajzolódik ki belőle. A "Tango In Tio" egy másféle - nyomokban latin zenei elemeket tartalmazó - hangulatot hordoz, majd újra visszatér a tradicionális irány (Homie Grown), itt a gitáros Paul Brown vendégeskedik. Az énekes dal sem hiányozhat a lemezről, egy különleges hang, Elliott Yamin énekli a "Wildflower"-t, a célegyenes felé közelítve két dal maradt hátra: a "Hey Hey Lil' Lilah Belle" a lemez korábbi részein sejtetett gospelesebb irány felé mozdul el látványosabban és Kirk Whalum világához közelít, az "In Love With You" viszont énekkel teszi ugyanezt, Chanel Haynes szereplésével, magas színvonalú együttműködésben.

 

A lemezen talán több a ballada, mint, amit megszokhattunk Groove-tól, viszont igen magas színvonalú, erős anyagot sikerült ezúttal összehoznia.

 

Hallgass bele a lemezbe itt:

 

 

Please reload

Keresés tag-ek alapján: