Marion Meadows - Soul Traveler

February 7, 2015

 

Az amerikai smooth jazz piac leginkább szaxofonosokban bővelkedik, sok példa van arra, ha valaki kifejezetten egy hangszerrel és egy konkrét zenei irányzatban próbál érvényesülni. Nincs ez másképp a szopránszaxofon esetében sem, természetesen Kenny G mellett is van élet a populáris jazz műfajban. A mai alkalommal egy "régi motoros" jelentkezett új lemezzel, Marion Meadows 1990 óta tartó szólókarrierjének 13. nagylemezéről lesz szó az alábbiakban, mely a ezúttal világzene, a lounge és a chill out műfajok felé tekint..

 

A "Celebration Road" jól definiálja azt a zenei utat, melyet végigjár Meadows a következő 51 percben, az első dalban az ismert szaxofonos Najee a vendég, de ezúttal kiváló fuvolajátékát hallhatjuk. A "Magic Man" Elan Trotman személyében jelenik meg, majd az "Andalusian Sunset" dallamai szólalnak meg. A "Soul Traveler" címadó dal ellenére nem fogott meg, az egyformaságot a "Humanity" pozitív hangulata töri meg, Lamar Gaines zongorajátékával kiegészülve. Az "Invisible" a The Rippingtones-t idézi, majd a "Mother Earth" egy, a "Humanity"-hez hasonló, komplexebb érzést közvetít, intenzívebb világzenei effektusokkal, melyhez hasonlót Meadows 2013-as lemezéről (The Whisper) ismerős lehet, itt azonban a rapper Tony "TB" Bias a vendég, ami viszont nem igazán hiányzik ebből a dalból. A "Dark Beauty" az elmélyültebb smooth jazz világot hozza, viszont több volt ebben a dalban, mint, ami ki lett belőle hozva végül, hiába a jó zongoraszóló, a szaxofon nem jut el a csúcspontra. Sablon elemekből építkező kompozíciónak tűnik a "Life In The Clouds", itt az a benyomásom, hogy a lemezen már hallottam két, ehhez nagyon hasonló szerzeményt, a diszkomfort érzésemet pedig fokozza a némileg indokolatlanul recsegő szopránszaxofon, hiszen zeneileg, ebben a formában elvesz a dal értékéből. A "Dream Catcher" egy dramatikusabb irányba kalauzolja a hallgatót, mindezt váltja a lendületesebb "Real Time" a fiatal szaxofonossal Vincent Ingala-val, de összességében ez sem fogott meg igazán. Az utolsó dal ismét a The Rippingtones utazós hangulataira asszociál, de ilyet is hallottam már a lemezen.

 

Ha háttérzeneként, nem odafigyelve hallgatjuk a Soul Traveler-t, akkor jobban működik, de dalokból több helyen hiányzott a fantázia és a kreativitás, valahogy egy picit többet vártam ettől az albumtól.

 

Hallgass bele a lemezbe itt:

 

 

Please reload

Keresés tag-ek alapján: