Brian Culbertson - Funk

October 15, 2016

 

A smooth jazz műfaj egyik legnagyobb jelenkori sztárja két év után új lemezzel jelentkezett, mely egyből a Billboard Contemporary Jazz lista első helyén debütált. Az elsöprő lendület egy 8 évvel ezelőtti zenei irány felelevenítése és annak következetes folytatása. A jelszó: Funk!.

 

A zongorista, harsonás és zeneszerző Culbertson karrierjének egyik legelismertebb lemeze a 2008-ban megjelent "Bringing Back the Funk" volt, melynek sikerességét az utána következő 4 albummal sem sikerült megközelíteni. A romantikusnak is mondható, lassú-középtempós smooth jazz balladák és az R'n'B világába való kitekintés (XII - 2010, Dreams - 2012), valamint az 1994-ben megjelent, első nagylemezének (Long Night Out) ismert sztárokkal újrajátszott lemeze (Another Long Night Out - 2014) után Culbertson visszatért a funk gyökerekhez. A döntés talán nem meglepő, hiszen koncertjein a mai napig ez az irányadó zenei megközelítés, a közönség pedig előszeretettel várja el az ebből fakadó könnyed és szórakoztató hatást. A "Funk!" című lemez egy teljes hangulatba kívánja helyezni és visszarepíteni a hallgatót a 70-es évek világába.

 

A "Get Ready" nyitja a 14 részből álló hangzóanyagot, old-school hangszerelésével, sok-sok és könnyen memorizálható vokállal, valamint vastag fúvósszekcióval. A főhős zongorajátéka finoman simul bele a dalokba, mely csak egy-egy szóló erejéig kerül előtérbe, itt most tényleg a dalok összhatása érződik és nem a frontember karaktere. De természetesen megijedni nem kell, hiszen kellően "Brian Culbertson"-os a lemez. Az elején nem véletlenül említettem hangzóanyagot és nem "csak" dalokat, hiszen a "Funk!" életérzéshez hozzátartozik a teljes lemez dalainak összekötése a hétköznapi életből vett tevékenységek felvételeivel (evés, ivás, zenei beszélgetések), ahol a Culbertson produkciójának tagjai diskurálnak a dalok előtt és után. Néha soknak és kissé felszínesnek tűnnek ezek a felütések, azonban tudat alatt mégis jobban belehelyezik a hallgatót a sokak számára vágyott amerikai életérzésbe. A "The Call" szintén egy, az amerikai filmekből már ismert fordulatra épít, a telefonos hívásra, mely gyakran elég nagy jelentőséggel bír, főleg egy zenész számára. A "Been Around the World" talán a lemez egyik legjobb dala (mondhatni slágere), feszes, erős groove-al, jó témával és szuper vokálokkal és egy kicsivel szólisztikusabb zongorázással. A "Take It Up" a vokális vonalat viszi tovább, azonban mindezt egy középtempósabb zenei kontextusban teszi, majd jön a "Let's Take a Ride" az egyik legjobb basszustémával és fülbemászó énekdallamával. A "We Got What You Want" egy "bólogatósabb" és elégedettebb hangulatot mutat be, majd egy "interlude" következik Brian Culbertson és Chris Miskel hétköznapi diskurzusával (Sunshine).

 

A lemez ezen pontján egy erős fordulattal Culbertson tér vissza a tradicionális smooth jazz vonalra (Hey Girl), mindezt teszi a rajongók örömére, némileg feloldva a kissé tömény funk érzetet. Egyébként egy kifejezetten jól hangszerelt dalról van szó, mely nagy valószínűséggel potenciális jelölt lesz a tematikus toplistákon. A fő irányhoz egy újabb interlude vezet vissza (Damn I'm Hungry), majd következik a legendás Marvin Gaye sláger feldolgozása, a "Got to Give It Up", melybe bekerült annyi plusz fordulat és zenei ötlet, amitől kellően felfrissült a dal és abszolút mainak hat, főleg, hogy manapság újra a mainstream zenei trend egyik fontos szereplője a funk és soul. A "Mile Sauce" ismét egy éttermi étkezésből "táplálkozik", melyhez egy klasszikusnak mondható "P-Funk" jam társult, amiről nem tudtam eldönteni, hogy mennyire önálló dal vagy inkább átvezetésként kíván funkcionálni. A feldolgozások sorába bekerült a "Play That Funky Music", melyet a dallistán látva kétkedve fogadtam, de hallgatva meggyőzött, ebbe is kellő mennyiségű újdonság került. A "Spend a Little Time" újfent a smooth érzést hozza vissza, mintha Culbertson 2010-es lemezét idézné meg pár perc erejéig. A végére, búcsúzásként pedig egy rövid zenei részlet marad "To Be Continued" címmel, mely sejteti a következő évek folytatását.

 

Kuriózum ez a lemez sok szempontból, hiszen manapság ritkán adódik lehetőség sok zenésszel dolgozni a stúdióban közel 1 éven keresztül és ennyire elmerülni egy-egy zenei korszakban és műfajban. A lemez emellett természetesen kifogástalanul szól, de minden elemében egy fontos mérföldkőnek látszik, ezért ajánlom mindenki figyelmébe.

 

Hallgass bele a lemezbe itt:

 

 

Please reload

Keresés tag-ek alapján: