Jeff Lorber Fusion - Prototype

February 4, 2018

Egy album megszületése minden alkalommal újdonságot hordoz magában, egymás és a közönség számára is jól ismert zenészek és a látszólagos állandóság ellenére, szerencsére újra és újra valami más jön létre, hiszen az idő és a körülöttünk a világ folyamatosan változik. Ennek előnye, hogy így minden darab egyedi prototípusként kerül a hallgató kezébe. (A lemez elnyerte a 2018-as Grammy-díjat a “Best Contemporary Instrumental Album” kategóriában.)

 

A félreértések elkerülése végett, a jó hangzás és a tökéletes kidolgozottság, valamint a mással összetéveszthetetlen “Lorber-hangzás” ezúttal is jelen van, méghozzá egészen a legelső, 1977-es Jeff Lorber Fusion lemez óta. A billentyűs, zeneszerző és producer ezzel a formációval tizedik lemezén természetesen élvonalbeli zenészek játékát hallhatjuk. Lorber mellett főszerepben a Yellowjackets alapítótagjaként és balkezes basszusgitárjátékáról ismert Jimmy Haslip, az egyedi szaxofonhangú és virtuóz Andy Snitzer, valamint az USA egyik legkeresettebb session-dobosa, Gary Novak.

 

Az első szerzemény (Hyperdrive) tökéletesen bemutatja, hogy mire is számíthatunk a következő 10 dal kontextusában: a feszes groove-ok, precíz fúvós arrange-ok, szabad és virtuóz szaxofonjáték, mindez mégis könnyedén élvezhető és befogadható formában. A címadó dal (Prototype) az album slágere, már ha beszélhetünk slágerről a fusion és a smooth jazz műfaji határain mozogva, mindenesetre a fülbemászó téma és a kreatív basszusgitározás viszi a hátán a kompozíciót. A “Test Drive” shuffle-lüktetésének köszönhetően kicsit lezserebb megközelítés, ahol Andy Snitzer játéka bontakozik ki, azonban meglepetés is akad egy 70-es éveket idéző, erős és atmoszférikus bridge beemelésével. A “What’s the deal” című dal címében adott kérdésre most már tudjuk a választ, hiszen a Grammy-díj elnyerése nem minden nap adódik egy zenész életében. A precíz, némileg Tower of Powert idéző lüktetés kiváló szólókkal egészül ki. A “Vienna” egy erős unisonoval indul, majd egy komor világot ábrázol, mindezt némileg oldja a kiváló Larry Koonse gitárjátéka, de összességében a dal hangulata számomra nem kompatibilis az általam ismert Béccsel, de ez természetesen teljesen szubjektív. Ezután szükségszerűvé válik egy könnyedebb dal a “The Badness”, melynek erősségei a David Mann-féle fúvósarrange-ok, valamint Snitzer kiváló altszaxofonozása. A “Hidden Agenda” nem egy uptempos kompozíció azonban egy újabb szín a palettán és egyfajta titkos favorit, ezt a titulist pedig tovább emeli Paul Jackson Jr. ízléses gitárjátéka. A “Gucci” groove-ja megmozdítja a lábakat is, a kissé furcsán effektezett, többsávos (zongora, szintetizátor és szaxofon) téma nem lopja be magát az ember szívébe, azonban a dal végére kisimul minden. A “Park West” tökéletesen illeszkedik a korábbi 8 dal kontextusába, számomra nem mond újat, zárásként pedig a “River Song” hangzik el kellemes és üdítő kivételként, filmszerű hatást keltve.

 

A lemez végére az fogalmazódott meg bennem, hogy az anyag ugyan nem lép ki a korábban megismert műfaji keretek közül, viszont ki merem jelenteni, hogy ezen a zenei vonalon Jeff Lorber a legjobb. Több, mint 40 éves munkásságának méltó elismerése a legnagyobb amerikai zenei díj.

 

Hallgass bele a lemezbe itt:

 

 

Please reload

Keresés tag-ek alapján: