Incognito - Amplified Soul

May 30, 2014

 

Lassan egyre kevesebb zenekarról mondhatjuk el, hogy évtizedek óta aktív lemezkiadás és koncertezés terén, az egyik ilyen pozitív példa az Incognito, ami Jean-Paul "Bluey" Maunick vezetésével a 80-as évek óta aktív részese a brit és a nemzetközi zenei életnek. Legújabb lemezük elsősorban abból a szempontból érdekes, hogy egy dupla lemeznek is felfogható, hiszen mostanában nem jellemző, hogy közel 70 percnyi anyagot tartalmazzon egy nagylemez.

 

Az album tartalma azonban kevesebb meglepetéssel szolgál, a jól megszokott Incognito-hangzás dominál, a "címadó" dal (Amplify My Soul) első része (Part 1) bármelyik 90-es évekbeli lemezükre rákerülhetett volna. Az "I Couldn't Love You More" már egy slágergyanúsabb vonal, Vanessa Haynes főszereplésével, a dal lendületes verse-vel, sejtelmes prechorussal és háttérvokálokkal megerősített refrénnel bír, sőt Blueytól még egy gitárszólót is hallhatunk. A "Rapture" egy "Colibri"-re emlékeztető szerzemény, itt Imaani az énekes, a dal végül egy energikus altszaxofon szólóban bontakozik ki. A "Hands Up If You Wanna Be Loved" kezdése pedig már inkább a 90-es évek elejét idézi, majd egy R'n'B-sebb irányt vesz, Katie Leone vezérletével, majd jön Tony Momrelle és a "Hats (Make Me Wanna Holler)", amit tagadhatatlanul Pharell Williams "Happy"-je ihletett. Ez alapvetően nem is baj, hiszen egy erős és vidám dal született. Ezután - némileg szokatlan módon - egy cover hangzik el, az Atlantic Starr "Silver Shadow"-jának feldolgozása, mely valamennyivel modernebb lett, de megőrizte a 80-as évek hangulatát. A "Deeper Still"-ben újabb énekes hallható, Chiara Hunter, aki egy kevésbé fülbemászó dalt prezentál, ennek folytatása az "Amplify My Soul" második része (Part 2), mely egy átvezetőként hat a lemez két része között.

 

A "második rész" egy bossa-sabb lüktetésű szerzeménnyel (Something 'Bout July) indul, mely kellemes, de nem fogott meg, a "Day or Night" kicsit ismétlés-gyanús (három, nagyon hasonló, korábbi Incognito-dalt is feltudnék sorolni, ami nagyon hasonlít erre). A "Wind Sorceress" ismét a retrovonalat erősítő instrumentális kompozíció, az "Another Way" pedig újra énekes dal Carleen Andersonnal, mely kizökkentett, de nem jó értelemben. Az "I See The Sun" viszont felkavarja az állóvizet, Deborah Bond segítségével, talán ez lesz a lemez másik slágere. Hihetetlen, de még mindig három szám maradt hátra, A "Never Known A Love Like This" a 70-es évek diszkóinak hangulatát idézi meg, a harmóniák pedig nagyon "Sunny"-sak, de az összhatás mégis jó.

A "The Hands of Time" középtempós és átlagos dal létére nem fog később hiányozni, a végére a "Stop Running Away" marad (ha eddig bírtuk), ahol nem tudom eldönteni, hogy Bluey énekhangját hallom vagy másét. Ha előbbi, akkor megdöbbentően állok előtte, hiszen egy gyenge Prince utánzatnak tűnik, ha utóbbi, akkor sem jobb a helyzet, hiszen mégiscsak az Incognito-ról van szó.

 

Sajnálom, hogy a végére elfáradt a lemez, közel 70 percet összerakni nem kis vállalkozás és azt hiszem, ebben az esetben megállapítható, hogy a kevesebb több.

 

Hallgass bele a lemezbe itt:

 

 

Please reload

Keresés tag-ek alapján: