SZAXOFONOS, ZENESZERZŐ, PRODUCER
BEMUTATKOZÓ ANYAG KONCERTSZERVEZŐK SZÁMÁRA

A szaxofonos, zeneszerző és producer 2013-ban “Frappé” című dalával megnyerte a Zuglói Smooth Jazz Klub által szervezett 1. Smooth Jazz Dalverseny fődíját. 2014-ben pedig a 90.9 Jazzy Rádió VII. Jazzy Jazz Dalversenyének fődíjasa lett “Friendship” című szerzeményével, amely a szakmai zsűri döntése alapján a legjobb hangszerelésért járó különdíjat is megkapta. Szintén ebben az évben zenésztársaival a VeszprémFest nagyszínpadán lépett fel a világhírű, brit The Brand New Heavies előzenekaraként.

 

2015-ben jelent meg “One” című debütáló nagylemeze, mely a smooth jazz műfaj őshazájában az Egyesült Államokban a legendás JazzTrax rádió az év legjobb lemezeit és dalait összefoglaló TOP 25-ös listáján a 10. helyre került fel.

"A smooth jazz hazai nagykövete." (90.9 Jazzy Rádió)

Személyes történetek a szaxofon nyelvén

100% élőzene

Könnyed, igényes és szórakoztató zenei élmény

Kifinomult zenei stílus, virtuóz szaxofonjátékkal

2016-ban megalapította saját borfesztiválját a Zolbert Jazz & Wine Fest-et, mely a neszmélyi borvidék kulturális életét építi, teljesen új megközelítést behozva a hazai fesztiváléletbe.

 

2017-ben jelent meg második albuma az “Inside Out”, melyen 12 instrumentális kompozíció mellett, helyet kapott Takács Nikolassal közös dala a “Miami Nights” is. Legújabb, 17 dalt tartalmazó, élő koncertlemeze a "Live", melyet egy 10 fős nagyzenekarral rögzített, 2018. március 30-án jelent meg. Rendszeresen dolgozik olyan ismert énekesekkel, mint Tóth Vera, Nagy Adri vagy épp Veres Mónika Nika.

A művész által képviselt zenei irányzat a populáris jazz színes palettáját idézi, a smooth jazz, a funk és a soul műfajok egyedülálló ötvözeteiként, amelyekben a szenvedélyes és pozitív hangulatok modern hangszerelésekben szólalnak meg.
Produkciója az elmúlt 6 évben több, mint 150 koncertet adott.

FONTOSABB KONCERTEK AZ ELMÚLT ÉVEKBŐL: 

 

2018 nyár: Nyárköszöntő Jazz Fesztivál; III. Jam Jazz

2018 április és november: Tavaszi-őszi turné - Románia (9 állomás)

2017 június: Pannonhalmi Jazz Terasz

2017 február-május: "Inside Out" lemezbemutató turné

2017 február: “Inside Out” lemezbemutató koncert (Opus Jazz Club) 

2015 ősz-2016 július: “One” lemezbemutató turné (25 állomás)

2015 október : Jazzy Fesztivál

2015 augusztus: Sziget Fesztivál; Debreceni Bor-, és Jazznapok 

2015 július: Zsolnay Negyed (Pécs)

2015 június: Víz, Virág, Zene Fesztivál (Tata) - nagyszínpad 

2015 április: Nemzetközi Jazznap (Arad, Románia)

2014 július: VeszprémFest - nagyszínpad

2013 és 2017 augusztus: Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) 

ZOLBERT ZENÉI - KÉRJÜK, HALLGASSON BELE

PRODUKCIÓK:

NAGYZENEKAROS KONCERT (10 FŐ)

ZENEKAROS KONCERT (4-5 FŐ)

DUO VAGY TRIO KONCERT (2-3 FŐ)

A díjnyertes saját dalok és legendás slágerek egyedileg hangszerelt változatai egy 90 perces koncertműsorban, fúvósszekcióval, ütőhangszeressel és plusz billentyűssel kiegészülve. Prémium produkció, élvonalbeli zenészek közreműködésével. Egyedi, monumentális hangzás, mely elsősorban szabadtéri rendezvényekre, borfesztiválokra és városi ünnepekre ajánlott. 

A szaxofonos legismertebb dalai és a legendás slágerek áthangszerelt verziói egy fiatalos és energikus 60 vagy 90 perces koncertműsorban, szaxofon-zongora-gitár-basszusgitár-dob felállásban. Felejthetetlen élőzenei élmény, mely nyári és téli rendezvényekre, borfesztiválokra, városi ünnepekre és művelődési házakba egyaránt ajánlott.

A kisebb, akusztikusabb megszólalású DUO (szaxofon-zongora) és TRIO (szaxofon-zongora-ütőhangszerek) felállású formációk kiváló megoldást nyújtanak önálló koncertként, de aláfestő zeneként is kiállításmegnyitókhoz, exkluzív rendezvényekhez, hangulatos borvacsorákhoz vagy fesztiválokra felvezető produkcióként. 

Telefon: +36706353055

 A KONCERTEK TERVEZÉSÉHEZ ELÉRHETŐK A PRODUKCIÓK TECHNIKAI RIDEREI:

NAGYZENEKARI RIDER:

10 FŐS FORMÁCIÓ

ZENEKARI RIDEREK:

4 FŐS FORMÁCIÓ

5 FŐS FORMÁCIÓ

TRIO és DUO RIDEREK:

3 FŐS FORMÁCIÓ

2 FŐS FORMÁCIÓ

A FENTI OLDAL NYOMTATHATÓ, PDF-VÁLTOZATAI LETÖLTHETŐK AZ IKONOKRA KATTINTVA:

SZÍNES VÁLTOZAT

FEKETE-FEHÉR VÁLTOZAT

A BEMUTATKOZÓ OLDAL KIZÁRÓLAG KONCERTSZERVEZŐK ÉS PROMÓTEREK SZÁMÁRA ÖSSZEÁLLÍTOTT ANYAG,

NYILVÁNOS MEGOSZTÁSRA NEM ALKALMAS.

KÖSZÖNJÜK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT!

POWERED BY

© Zolbert - 2020 All rights reserved.